Iskolánkban 1959 óta folyik néptánc oktatás.

1992-ben Kozmáné Schneider Mónika újraindította és ismét bekerült az órarendbe a néptánc tantárgy. A foglalkozásokon magyar népi gyermekjátékokat és autentikus magyar néptáncot tanulnak a tanulók.

Az utóbbi másfél évtizedben az énekes körjátékok mellett dunántúli dudálós és ugrós, mezőföldi, mátyusföldi, moldvai, dél-alföldi, rábaközi, somogyi, szatmári és sárközi táncanyagból merítettünk. Gyakran dolgozunk fel évkörhöz tartozó jeles napokat, népszokásokat, például kotyolás, fehérlucázás, betlehemezés, farsang, Gergely-járás, kiszézés, húsvétolás, pünkösdölés.

Nemzeti ünnepeinken táncoltunk már toborzót és október 23-i ünnepségeken hazafias érzelmű, tematikus jellegű produkciókkal is készültünk. De volt példa a Kodály-év kapcsán arra is, hogy biciniumokra adtunk elő népi játékokat.
Szerepléseink nemcsak az iskola kapuin belül vannak, hanem számos városi, megyei fesztiválon is részt vettünk már. Az utóbbi tizenöt évben oszlopos tagjai vagyunk a Pécsi Kulturális Központ Húsvétoló és Pünkösdölő című rendezvényeinek.

Koreográfiáinkat többnyire Kozmáné Schneider Mónika készíti, de volt már rá példa, hogy Klamik Aranka, Kovács Márton, Steiner Józsefné, Matókné Kapási Júlia, Gálber Attila műveivel léptek fel. 

A 2008-as tanév érdekessége, hogy történelmi a társastáncok kerültek be a repertoárba például a reneszánsz év kapcsán, illetve a jubileumi műsort palotással zártuk.

A táncosok közül sokan folytatják a megkezdett munkát középiskolai tánccsoportokban vagy amatőr táncegyüttesekben.

Külön örömöm, hogy iskolánk komoly kapcsolatot alakított ki a MISINA Táncegyüttessel, ahova a gyermekek szülei is eljárnak táncolni.

Kozmáné Schneider Mónika
Gerner-díjas tánctanár, tanító